Egy 1851-ben közzétett hivatalos osztrák beszámoló szerint Habsburg-törvényszékek 1848. november eleje és 1850 vége között 4628 magyar ügyét tárgyalták. Köztük volt a császári-királyi hadsereg 24 tábornoka, akik azonban 1849-ben már egyáltalán nem teljesítettek szolgálatot, többségüket mégis súlyosan megbüntették. Az igazi, rebellisnek tartott tisztek pere, akik 1849-ben is Kossuth mellett maradtak, szeptemberben folyt. Azzal vádolták őket, miszerint nem engedelmeskedtek a császár-király, V. Ferdinánd 1848. október 3-ai manifesztumának, amely feloszlatta a magyar országgyűlést, és az országot katonai közigazgatás alá helyezte, lázadónak és árulónak bélyegzett mindenkit, aki e dátum után még magyar oldalon maradt. A dokumentumot megküldték minden magyarországi hivatalos személynek és katonai parancsnoknak.

 

Közjogi értelemben azonban paradox helyzet alakult ki. Az október 3-ai manifesztum után sem szakadt meg a hivatalos kapcsolat a király és a magyar állami intézmények között. Így a király sorozatosan erősítette meg a de jure nem is létező magyar kormány, illetve Országos Honvédelmi Bizottmány katonatiszti előléptetéseit az osztrákok ellen harcoló, de jure szintén nem létező magyar hadseregben. Később az aradi vésztörvényszék előtt a magyar tábornokok mind – joggal – arra hivatkoztak, hogy miért is vették volna komolyan az október 3-ai manifesztumot, ha „Őfelsége október 17-én királyi elhatározásokat küldött meg Mészáros hadügyminiszternek, és azokat ki is hirdették”.

 

Végül is összesen 498 volt Habsburg-tisztet állítottak haditörvényszék elé Magyarországon, közülük 231-et halálra ítéltek, és mintegy 40-et kivégeztek. Ha a civileket is számba vesszük, összességében 500 katonát és polgári személyt ítéltek halálra, és mintegy 120-on hajtották végre az ítéletet. A perbe fogottak kétharmada előzőleg a császári-királyi gyalogságnál szolgált, egyharmada a lovasságnál. Nagy többségük magyar volt, de akadt közöttük néhány tucat magyarországi, illetve birodalmi német is, egy kevés lengyel, szerb és egyéb nemzetiségű. A legnevezetesebb per Aradon folyt le, ahol egyszerre 14 tábornokot ítéltek halálra, pontosabban Lázár Vilmos ezredesi rendfokozattal rendelkezett. Gáspár András kivételével, akinek az ítéletét életfogytiglani börtönre változtatták át, mindet kivégezték október 6-án, Latour gróf osztrák hadügyminiszter bécsi forradalom idején történt meggyilkolásának évfordulóján. A közismert aradi 13 mellett 1849. október 25-én ugyancsak Aradon végezték ki a nagy nyelvújító fiát, Kazinczy Lajos ezredest is.

 

 

A kivégzetteknek korábban az osztrák katonai hatóságokkal soha nem volt semmiféle fegyelmi ügyük. Minősítési lapjuk, Conduite-Liste-jük évről évre kedvezően írt róluk. Szinte mindegyikük nős volt és családapa. Voltaképpen az 1849-es tragédia bekövetkeztére az a magyarázat, hogy az 1848. évi áprilisi, az uralkodó által szentesített törvények nem tisztázták Ausztria és Magyarország közjogi viszonyát. Tehát a hadügy és külügy vonatkozásában nem volt politikus és hadvezér, aki tisztán és jogilag egyértelműen látott volna. Esetünkben konkrétan: minthogy volt külön osztrák és külön magyar hadügyminiszter a közös monarchiában, a kormánytagok és főtisztek sem tudták, vajon a magyar hadügyminiszter joghatósága alá minden magyarországi katonai alakulat nemzetiségtől függetlenül, esetleg a magyarországi sorozású, akármely nemzetiségű, de a birodalomban bárhol állomásozó katonai egységek, netán csak a magyar nemzetiségű katonák tartoznak-e. Komikusnak hat, de vannak rá forrásaink, miszerint az osztrák oldalon harcoló közkatonák a császárért harcoltak a lázadó magyarok ellen, míg magyar részről az ellenséges osztrákok ellen vonultak hadba a király nevében, nem sejtvén, hogy a kettő egy és ugyanazon személy.

 

A közjogi helyzet rendezetlensége okozta tehát az 1849-es bonyodalmakat és tragédiasorozatot, persze mindez még így is elkerülhető lett volna, ha a fiatal uralkodó, Ferenc József él kegyelmezési jogával, és az 1848-as törvények szabta alapra helyezkedik. Az már csak betetézi az 1849. évi tragikus állapotokat, hogy a Szent Korona-tan szerint Ferenc József ekkor még nem is volt törvényes magyar király, hiszen palotaforradalom útján került hatalomra 1848. december 2-án úgy, hogy a de jure nem, ám de facto nagyon is létező magyar országgyűlés véleményét ki sem kérték, s értelemszerűen a koronázás beavatási ceremóniája sem történt meg. Erre majd csak az 1867-es kiegyezés alkalmával került sor. Igaz, akkor már a közjogi kérdést is rendezték a közös ügyek és minisztériumok felállításával.

Lipusz Zsolt – Kuruc.info

 

Adalékként egy rendkívül érdekes, korabeli dokumentumot tárhatunk az érdeklődők elé egy kedves olvasónk jóvoltából.

Az Aradi elítélések nevet viselő összeállítás keletkezési ideje sajnos ismeretlen, beküldője csak annyit tud róla, hogy a családi hagyomány szerint közvetlenül az ítéletek meghozatala, illetve azok  "jogerőre emelkedése" után születhetett, feltehetően akkori időkben illegálisnak mondott nyomdában. (Rákattintva nagyítható.)