Címlap : Átütő siker a Jobbik Otthonmentő Segélycsapata |
Átütő siker a Jobbik Otthonmentő Segélycsapata
A Jobbik azok után hívta életre sokat próbált szakértőkből álló csapatát, hogy belátta: a kormányzat tehetetlensége több ezer magyar család otthonát, ezáltal életét sodorja veszélybe.
Z. Kárpát Dániel szerint a kabinet által meghatározott kilakoltatási kvóta alapján ugyanis jóval több magyart lakoltathatnak ki, mint ahányat megmenthet a Nemzeti Eszközkezelő vagy bármely más, jobbára a gazdagabbak, szerencsésebbek számára kitalált megoldási csomag. A képviselő aggályait tovább erősíti, hogy a Nemzeti Eszközkezelő lényegében alig kezdte meg működését, nem volt képes tömegeket megmenteni, főleg mivel kikötései tömegeket zárnak ki az igénylők köréből. Egyrészt „szociális rászorultságot” ír elő, pedig nagyon sok magyar nem állt be a sorba segélyért, bármilyen nehéz helyzetbe is került, így nehezen kaphatna erről papírt, igazolást. Másrészt továbbra is a bank „engedélyétől” teszik függővé a segítséget, márpedig a pénzintézet árvereztethet, ha az jobban megéri neki. Az Ócsára ígért, károsultakat mentő faluban pedig egyetlen házat sem sikerült fél év alatt benépesíteni.
A fentiek okán a Jobbik szerint nem csoda, hogy a károsultak tömegesen jelentkeznek Otthonmentő Segélycsapatuknál, s ezzel arányosan – ahogy az önkéntes jogi aktivisták kapacitása bírja – a sikerek is egyre gyakoribbak. Az otthonmentők jogi segítségnyújtása okán e hétre féltucatnyi végrehajtást, s ezzel együtt lehetséges kilakoltatást állíttattak le, s került az ügy olyan peres eljárásba, ahol a hitelkárosult igazának bizonyítására minden eddiginél komolyabb esély mutatkozik.
A Jobbik segélycsapata a törvényes kereteken belül, a hatóságokat nem megkerülve dolgozik, s talán legfontosabb feladata, hogy segítsen „útba igazítani” a nehéz helyzetbe kerülteket a bürokrácia útvesztőiben, hiszen sok esetben az a legnagyobb segítség, ha meg tudják mondani, hova érdemes fordulnia az illetőnek. Bár jellemzően devizahitelesek kérik a segítséget, a Jobbik szakértői senkit sem küldenek el, ugyanúgy megpróbálnak segíteni az átvert forinthiteleseken, azokon, akiken a gépkocsira hitelt adó cégek fogtak ki. Végrehajtási ügyeken túl pedig a kártérítési eljárással kapcsolatban is felvilágosítást adnak, sőt a magyar kisvállalkozókat is tanácsokkal látják el svájci frank alapú hiteleik kezelése kapcsán.
A Jobbik felháborodását fejezi ki amiatt, hogy a fentiek a kormányzat és szervei feladatát képeznék, azok mégsem látják el hivatásukat, sőt ígéretüket, mely szerint senkit sem hagynak az út szélén, szintén megszegik. A segélycsapat vállalja a küldetést, s megpróbálnak minden nehéz helyzetbe jutott családon segíteni. (A Jobbik Otthonmentő Segélycsapata az otthonmentes@jobbik.hu drótpostacímen érhető el.)
|