István király kultusza

István király halála után fél évszázaddal már a szentek sorában volt, de idehaza szinte halála után szinte azonnal boldognak és szentnek emlegették. Az ő ünnepe egyben fontos törvénykezési nap volt a középkori magyarság számára, Fehérvárott, Attila egykori székhelyén összehívták az ország vezetőit és harcosait és ekkor a király elé tárhatták ügyes-bajos dolgaikat. A régi törvény értelmében fekettük csak az uralkodó mondhatott ítéletet. A király elé járulók mindig fejet hajtottak szent királyunk ereklélye, a Szent Jobb előtt, lehet, hogy az tartotta vissza őket a hazugságoktól.

Hiteles megítélést!

Sajnos, sok internetes oldalon és őstörténeti kiadványban csak negatívan emlékeznek meg nagy királyunkról. Szemére vetik, hogy megölette Koppányt, valamint tűzzel-vassal pusztította a régi hit emlékeit. Az akadémikus vonal pedig azt emeli ki, hogy ő a nyugat-európai keresztény világ felé fordította az országot és megalapította a magyar államot. Nehéz tömören válaszolni ezekre a felvetésekre, hiszen egyik, fent említett elméletre sincs elegendő számú korabeli bizonyíték. Annyi biztos, Szent István nem alapított államot, hiszen a magyar törzsek legkésőbb Etelközben egyesítették az erejüket, majd Árpád fejedelem Szeren elrendezte az ország dolgát. Mivel a magyar krónikák Attilát is magyar királynak emlegetik, ez azt jelenti, hogy államiságunk gyökerei a hunokig nyúlhat vissza. Már ez a néány adat is arra utal, hogy a magyarság a 11. Században már önálló államisággal rendelkezett, de ha még hozzávesszük azt, hogy Hungária, vagyis a középkori Magyar Királyság neve már feltűnik a kora középkori bizánci és latin forrásokban, melynek legitim folytatása Szent István állama, akkor ez végképp lerombolja azt a Habsburg-hű történészek dogmáját, miszerint a magyar állam csak a 11. század elején jött volna létre. Nem Szent István alakította ki a vármegye rendszert, hiszen az már korábban is működött, éppen az ő oklevelei emlegetnek ispánokat és vármegyéket. Ahogyan legutóbb Hölbling Tamás történész kimutatta, Szent István csupán az egyházi kerületeket jelölte ki az országban. Nagy királyunk nem rombolta szét ősei hagyatékát, hanem továbbvitte Attila becses művét, csak néhány szükséges reformot hajtott véget rajta Nem véletlenül ajánlotta fel az országot Nagyboldogasszonynak, a szkíták és a hunok ősi Istenasszonyának.

Vakbuzgó keresztény?

Szent István nem kiskorától volt keresztény, ahogyan legendája állítja róla, hanem csak felnőttkorában ismerkedett meg az új tanítással és egyáltalán nem bizonyult buzgó hívőnek. Thietmár érsek, aki meglátogatta a magyar királyt, felháborodottan jegyezte meg, hogy az udvarban pogánysággal fertőzött kereszténység honosodott meg. Nagy királyunkról szóló hamis képet legendaírója alakította ki a 12. század folyamán, aki Attila és Árpád harcos örökösét egy vallásos buzgóságba merült uralkodónak írta le. A valóságban Szent István erélyesen lépett fel az ország egységét megbontani szándékozók ellen, legyen az a bolgár Keán vagy a német Henrik. Arra sincs forrásadat, miszerint első szent királyunk elpusztította volna a régi kultuszokat. középkori krónikákban éppen ennek az ellenkezőjére derül fény. A halála utáni évtizedben a békési Vatának és fiának, Jánosnak nem okozott gondot, a visszatérjenek ősei hitére, ami azt jelenti, hogy ők a régi szokásokat Szent István idején még gyakorolták. A középkori források szerint I. Béla (1060-1063), valamint Szent László (1077-1095) üldözte leginkább a régi hit követőit.

Koppány-kérdés

A történettudományban hiábavalóság azon elmélkedni, hogy mi lett volna ha. Sajnos, az elmúlt néhány évtizedben a lázadó somogyi vezér, Koppány valamiféle szabadságharcossá vált, Szent Istvánból pedig egy idegen érdekek szolgáló királyt faragtak. Valójában a korabeli krónikák alapján annyit tudunk, hogy Koppány fellázadt a jogos örökös ellen és István hadai legyőzték seregét. Istvánnak felróják, hogy németek szolgáltak seregében, pedig a sztyeppei népeknél bevált gyakorlat volt, hogy az uralkodók helyieket és idegeneket is alkalmaztak kíséretükben. Az még nem jelent német függőséget.

A király ellen lázadókat minden korban szigorúan büntették azért, hogy mások kedvét elvegyék. Nem tudjuk, hogy vajon miért is tört István ellen a somogyi vezér, de nem sokan csatlakoztak hozzá, ami arra utal, hogy egy önálló cselekedetről, hatalmi érdekekről szólt a harc, nem pedig a magyarság ősi értékeinek védelméről. Azt ugyanis maga Szent István is tiszteletbe tartotta.

OB

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés