Amikor elindul a prágai fogságból, Vitéz János és Szilágyi Mihály a magyar seregekkel átkel Esztergomnál a Dunán és szépen mennek fel Északra. Akkor a Morva volt a határfolyó és megállapodnak abban, hogy Mátyást a határfolyónál veszik át. Azért kellett ezt a nagy megállapodást ennyire részletesen megbeszélni és megszervezni, mert itt van egy váltságdíj. Mi amikor hallunk egy olyan összeget, hogy hatvanezer arany, hát jó...hatvanezer arany. Azt a ládát, ami a hatvanezer arany volt, azt egy külön szekér vitte. Ember nem tudta azt a súlyt megmozdítani. A magyarság ezzel vállalta azt, hogy kiváltja az uralkodóját. Tehát itt anyagi értékek soha nem jelentettek akadályt. Ez eszméletlen nagy aranymennyiséget jelentett abban az időben.

Ők viszik a váltságdíjat és a csehek pedig hozzák le a fiatal uralkodót. Hajnal tájékán vagyunk a napi időben és a két sereg a két parton helyezkedik el. Elég hideg van, elég kemény hideg idő van, éppen jön föl keleti látóhatáron a nap. Ilyenkor télen azért lehet tudni, hogy ez a zúzmarás havas táj, amelyiket ez a súroló fény elkapja, az mindig egy csodálatos látvány. Egészen más színek izzanak fel a deres havon ilyenkor. Szinte az egész ilyenkor egy rózsaszín fényzuhatagban jelenik meg. És ebben a rózsaszín fényzuhatagban Mátyás elindul a magyar oldal felé.

Mi történik a magyar oldalon ebben a pillanatban? Egy tizenöt éves ifjú ember egy hatalmas nagy nyílt mezőn elindul Magyarország felé. Egyedül van és csak szépen lassan indul a hazai part felé. Ezen az oldalon abban a pillanatban, amikor őt a kelő nap fényében meglátják, mindenki térdre borul. Nem kellett bemondani a tévében. Nem kellett meghirdetni, hogy ennek ez a koreográfiája. Megjelent a Magyar Király. Nem kell találgatni. Nincsen kérdés. A királyon látni, hogy uralkodó, látni, hogy rendkívüli ember. Amikor a vitézek - ezek azért csatában forgolódnak -, abban a pillanatban egy tizenöt éves ifjú ember előtt mindenki térdre esik.

Mátyás még a túlpartról szózatot intéz a magyarsághoz. Nem kell kiabálnia, mert ahogy mondják, Mátyásnak messzecsengő hangja volt. Elég volt neki csak megszólalnia és bármilyen távol állt valaki, egyszerűen úgy terjedt a hangja, mint messze szóló csengők áradtak volna a levegőben. Ilyen messzecsengő hangon szózatot intéz a magyarsághoz. Elsősorban a vitézekhez. Itt a magyar vitézi rendek felsorakoztak és a tizenöt éves ifjú innentől kezdve csak győzelemről és csak diadalról beszél. Az első beszéd, amit még a túlsó partról mond, annak a legfontosabb részében az jelenik meg, hogy innentől kezdve dicsőséget dicsőségre fogunk halmozni. És nyilván nem azért, hogy mi táplálkozzunk belőle, hanem azért, hogy az utódoknak ebből a dicsőségből legyen mit meríteni a saját életüknek az éléséhez. Dicsőséget azért hajtunk végre, mert előre gondolkozunk. Számolunk azzal, hogy lesznek utódaink.

Mátyás tizenöt évesen gyakorlatilag meghirdeti az uralkodói programját. Az uralkodói program pedig egyszerre kozmikus és egyszerre üdvtörténeti. Ő nem csak magyar király, ő az egész emberiség vágyait, áhítatait fogja majd beteljesíteni.

Nagy Lajos és Mátyás birodalma

Azt feltétlenül el kell mondani, hogy rámenjünk az igazságosság kérdésére, hogy gyakorlatilag Mátyás királyt a környező népek hogyan tisztelik mind a mai napig. Magyarországon nem tisztelik úgy, mint - most jól fogjuk meg a széket - mint Szerbiában. Magyarországon nem tisztelik úgy, mint Szlovéniában. Magyarországon nem tisztelik úgy Mátyást, mint Horvátországban, mint Szlovákiában. És nem azért, mert ki akarják sajátítani. Nincs mit kisajátítani. Úgy nevezik a szerbek Hunyadi Jánost, mint Magyar János. Érdekes módon ők nem tudnak erről a Magyar Tudományos Akadémia által levezetett... - a szerbek! Magyar János az apja, ő Magyar Mátyás és Magyar Király! De mindannyiúnkért volt király. Ő az emberiség megmentésének a záloga.
(...)


Lejegyezte: Kovács János